Kirándulás Micikóval

A múlt héten pénteken úgy esett, hogy nem kellett munkába mennem, mégis bementem a munkahelyemre magánügyintézni.

Ezalkalomból arra gondoltunk, hogy legyen ez egy kirándulás Micikóval. Lesz benne villamosozás, hévezés, sok-sok lépcsőzés és mászkálás apával.

Szóval reggel elindultunk a "dógozóba", már a hévhez való séta is izgisre sikerült, hiszen alighogy a megálló közelébe értünk, láttuk, hogy éppen megy el a hév, nosza Micikó kiabálni kezdett:

- Állj meg hív! Megyünk veled dógozóba!

Persze nem várt meg. Aztán mentünk hosszúvillamossal is, innen láttunk a Dunán hajókat, és sok-sok autót, ahogy kislányom megállapította:

- Apa-apa mennyi autó!

Majd leszállva a villamosról lányom kijelentette: - Appaaa, pisíni kell! - nosza berohantunk az éppen kéznél levő bevásárlóközpont férfi wcjébe, és még időben sikerült abszolválni a sürgetővé vállt folyó ügyet. (Persze csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy itthon a kell pisilni kérdésre határozott fejrázás volt a válasz)

Aztán beértünk a dógozóba, ahol apa kollégái adtak Micikónak sok szép kifestőt rajzolni, meg gyönyörű színes ceruzákat.

Volt ám nagy firkálás!

Közben fogyott a magunkkal vitt csicsókás (!?) pogácska(!), és a szörpi is. Körbejártuk a kollegákat, mindenkit levettünk a lábáról (ez főleg Micikó érdeme :-)) mint az enyém), majd lassan mivel kezdett ebédrefordulni az idő elindultunk haza.

Megint sok lépcső lefele, meg liftezés a villamosmegállóig. És lám ismét az a csúfság készült megesni velünk, hogy elmegy a villamos az orrunk előtt  (hasonlóan a reggeli hévhez), nosza felkaptam a rötyögő villamosnak ájj meg-et kiabáló 17 kilós perpétum mobilémet, és futásnak eredtem. Igyekezetünket siker koronázta, elértük a villamos és még sikerült is kényelmesen elhelyezkedni.

A nap jó hangulatát, csak az egyik forgalmas megállóban felszálló fiatalos nyugdíjasok tudták megzavarni, akik az egy megállóra levő piacra igyekezvén szemrehányó pillantásokat vetettek ránk, hogy nem adjuk át nekik a helyet. Szerintem is felháborító, hogy nem álltam fel egy két és féléves gyerekkel a legnagyobb tömegben, csakazért, hogy a láthatóan fitt nyugdíjas néninek átadjam egy megállóra a helyem. És ezt még tudták fokozni is a leszállásnál.

Előre hangosan mondom Micikónak: Figyi, most leszállunk, úgy, hogy én leszállok előre és leveszlek, mert sokan vannak és nem tudlak felvenni.

Ezután a nyugdíjjas kommandó amint megállt a villamos elkezdett veszettül igyekezni az ajtó felé, én vártam egy kicsit, majd felálltam és kézen fogva elindultunk az ajtó felé. Kishijján letapostak. Egy sportos, öntudatos néni kishijján lelökte Micikót a lépcsőről, mondván:

- Fiatalember igyekezzen már, ne tartson fel mindenkit!

Kicsit később ez a kedves banya (mert erre most nem akarok csúnyábbat és mást mondani) a zebránál, majdnem az úttestre lökött minket, mert ő siet a másik villamoshoz, át is rohant a piroson, és egy hajszálon múlott, hogy utol nem érte az Isteni igazságszolgáltatás egy kanyarodó autó képében.

Mi szépen megvártuk a zöldet, kényelmesen elértük a villamost, amin velünk szemben ült a sietős bánya. Ennyit a haláltmegvető sietésről:)

A villamoson Micikó produkálta a nap mondását. Amikor az utastájékoztató közölte, hogy a Budafoki út következik, Micikó fennhangon kiabálva közölte vele, hogy:

- De bácsi mi hazamegyünk!!!!

Kis villamosozás és hévezés után kellemesen elfáradva értünk haza.

Jó kis délelőtt volt.

A kisnyugdíjjasokat meg a fene sem érti. Egész nap ráérnek, semmi fontos dolguk, mégis mindenkin áttörve sietnek a piacra, biztos, mert elfogy a zakciós krumpli. Attól meg ölni tudnék, ha egy kisgyerekessel szemben viselkednek így. Nem értem. Az én szüleim is nyugdíjasok, mégsem mindenkit fellökve törtetnek a teszkóba, mert sietnek. Ők az mondják, hogy ráérnek egész nap, inkább kényelmesen elintéznek mindent.

Nem baj, nem hagytuk mi ketten dógozóba menő kirándulók, hogy ilyen ostoba emberek elrontsák ezt a szép délelőttöt.