Egymillió és egy munkahely

Óda az egymillió munkahelyhez

Nos az van, hogy hivatalosan május óta munkanélküli (munkahelykereső?) vagyok.

Nem jószántamból, hanem egy csoportos létszámleépítés ürügyén - vélhetően hathatós főnöki segítséggel (vagy segítség hiányával???)  - ki lettem paterolva az eddigi munkahelyemről.

Nem keseredtem el, mert már éreztem, hogy váltanom kellene és ez legalább egy jó lehetőség lesz. Esetleg valami újba, másba kezdhetek. Gondoltam optimistán (és még azért mindíg pislákol bennem ez a reménysugár).

Nos ez az írás arról akar szólni, hogy a kezdeti lángoló lelkesedésből hogyan lesz pislákoló remény.

Félreértés ne essék nem panaszáradat (és felelőskeresés) akar lenni, csupán igyekszem a velem történteket lehetőleg objektíven rögzíteni. 

És igazándiból innen kezdődik az, amiről írni akarok. Tudjuk már lassan több mint két éve, hogy "emilió" új munkahely lesz (vagy márt van is). Ez nem is baj - illetve az nem baj, hogy ebből nem nagyon van, akar lenni semmi sem- hanem az a gond, hogy nekem csak egy kéne, de az egyre inkább.

Szóval az ember nekikezd az egész kálváriának.

1. lépcső, Munkaügyi Központ:

Már a hely maga sugallja, hogy ne várj semmi jót. Egy lepukkant épület alagsora, itt felejtett 80-as évekbeli bútorokkal (és személyzettel), reménytelenül Expressz-t böngésző, a munkahelyharc vesztesei típusú emberekkel az asztaloknál. Kedvetlen, beletörődött, fásult ügyintézők, akik ledarálják a sablonszöveget:

- 3 hónapig kapod az átlagfizetésed 80%-át, de ebből TB-t és ÁFÁ-t(!!!!) is vonnak

- minden hónapban a kiskönyvedbe be kell írni 3 álláspályázatot, de ők nem nagyon segítenek, ha van olyan munka véletlenül (ezt így szó szerint mondták!), ami a képzettségemnek megfelelő, akkor, arról értesítenek és ha a munkahely elfogad engem (mdegfelelek a munkára), akkor kötelező nekem is elfogadni az állást,

- Ennyi meg egy bambi... A pénz, amit utalnak munkanélküli (vagy mifene a korszerű NER neve) kb a hidegvízre se elég senkinek.

2. lépcső, Önéletrajz (korszerűen - anglománul CV) és Motivációs levél (az álláskeresés egyik nagy vicce):

Ezután az ember hazamegy és nekiáll .. Nem nem állást vadászni, hanem legyártani ehhez a szükséges papírokat. Na ez egy külön szakma. Először is kell egy jó önéletrajz (na, hogy az milyen ez kb olyan kérdés, mint az, hogy milyen a jó nő, autó, bor, sör, stb; állás, hirdető és személyfüggő), ebből az ember gyorsan gyárt 2-3 félét (hagyományos, fényképes, és gerilla), gyárt legalább egy sablon motivációs levelet (ezt de szeretem. miért akarsz nálunk dolgozni? kell a munka vagy különben éhen halok, de azért az ember ír egy a valósághoz leginkább közelítő, de még HResül elfogadható fejlődni szeretnék és társai típusú levelet). Ha ez megvan, jöhet a következő lépés.

3. A VADÁSZAT (vad vagy, esetleg vadász, ez itt a nagy kérdés):

Először is az ember regisztrál jópár álláskereső oldalra, megadja preferenciáit, feltölti önéletrajzát, stb. És vár, naponta olvasgatja a kapott hírleveleket, eközben legalább hetente 2 - 3 alkalommal átolvassa az ismertebb álláskereső oldalak összes állását (értsd Budapesten minden munka ami fent van, kb 5 és 700 darab között). Minden nap a keresett pozíciónak megfelelően végigbogarászod az álláskereső oldalakat.

Nos nekem baromi pechem volt az elején(is), mert pont kifogtam az uborkaszezont. Ugye nálunk júniustól kb. augusztusig a fű sem nő, nemhogy munkahely. Tehát szinte hiába keresgél az ember ilyenkor.

Az első 1-2 hónapban az embernek még vannak igényei. Ne legyen lehetőleg a világ végén, normális 8 óra legyen és lehetőleg szakmájába, képesítésébe vágjon az adott munka.

És ekkor jön a derült égből a villámcsapás, az

4. Állásinterjú:

Csörög a telefon (lehetőleg a legalkalmatlanabb pillanatban, esetemben ebéd közben, kvázi kis híjján tele a szám, gyorsan lenyelem a falatot), hogy XY vagyok és az Ön által megpályázott állás ügyében keresem, hogy ekkor és ekkor el tudna jönni egy (és itt egy fontos rész jön! HR-es vagy szakmai) interjúra. 

- közbevetés nem mindegy, hogy egy HR-esel (külön állatfajta), vagy a leendő főnököddel mész interjúzni.

Szerencsére ebben az esetben főnökkel volt a beszélgetés, tehát szakmai (nagy máztli!)beszélgetésre számíthatok, nem pedig a jövőbeni elképzeléseimet, reinkarnációs képességeimet firtató kérdésekre.

Persze hogy be, hogy a fenébe ne!!!

Ekkor mintegy (lassított!!) villám csap belém a felismerés: Úr Isten! Még sose voltam ilyen interjún, hogy is működik ez? Nekilátok keresni a neten és kiderül, (amit eddig is sejtettem) hogy ez egy külön szakma. Idiótábbnál idiótább kérdésekkel (milyen növény, állat, autó lenne ÖN?), minden mozdulatra kiterjedő megfigyelővel. És ne légy ideges, légy határozott, kiegyensúlyozott, ne túl fölényes, de ne túl szerény, kezed, lábad így tedd, mosolyogj, ne ő-zzél stb. Szóval borzalom.

Eljön a nagy nap és elhatározást teszel, hogy lesz ami lesz, csak ne te rontsd el a beszélgetést, mert ha csak nem vagy szimpatikus, alul, vagy túlképzett vagy, de nem rajtad múlik, akkor legalább a lelkiismereted tiszta lehet.

Elmész a "beszélgetésre" (persze halál idegesen, ennyit a ne légy ideges és légy határozott, stb részről) és..... rögtön az elsőt elrontod. Kifelejtettél egy fontos dolgot a felkészülésből, a nyelvismeretet!

BUMMMMM!!! Ez a meló ugrott, nyilall beléd a felismerés, és bár az interjú végén közlik, hogy FELTÉTLENÜL! vissza fognak hívni a döntés miatt, de lassan-lassan világossá válik, hogy nem.

5. Vissza a múltba (nincs találat, új keresést indít?):

Ekkor még azt gondolja az ember, hogy ha egy üzlet egyszer beindul, akkor... és ráfekszik a gyenge pontra. Nekiálltam felfrissíteni az angolt. Ekkor ismét pofon csap a kis hazai rögvalóság. Hetekig semmi, de még visszajelzés se, nehogy interjú. Nincs munka, vagy ami van ahhoz nem csupán polihisztornak, hanem rabszolgának is kell lenni (megfelelő egyetemi végzettség, perfekt 2, de inkább 3 nyelv tárgyalószintű ismerete (abszurdabbnál abszurdabb kombinációkban mongol/holland/svéd) és még 3 műszak is. Lassan-lassan az ember elkezd abban kételkedni, hogy egyáltalán a szakmájában fog-e állást találni.

Ebben a pillanatban a sors megint csavarint egyet a történeten (vagy más(om)on?) és újból csörög a telefon. Ismét egy interjúlehetőség, de ekkor már a telefonban is elhangzik egy-két HR kérdés. 

HURRÁ-HURRÁ, mégis van igazság, nem kell ez a magyar depis, pesszimista izé ide lesz ebből valami!!!

Úgy tűnik sikeresen veszem ezeket a kérdéseket és egyeztetünk egy időpontot az interjúra. Most már rafináltan, céltudatosan a vélt vagy valós előző hibáimból okulva még tudatosabban készülök.

Nagy nap, csinosítás közben csörög a telefon, és egy titkárnőszerű géphang aszongya, hogy:

- akolléganőahétvégénmegbetegedettéslekellmondaniaamegbeszélést, demajdjövőhétenmegkeresegy újidőpontügyégyben - így bele az arcomba (illetőleg a fülembe).

KÉSZ.

(lelkesedés lelohad, optimizmus sutba dob)

Ennek is annyi, persze majd miattam áll 1 hétig az egész gépezet. Háthogyne! Persze azért a korrektség miatt meg kell említeni, hogy a következő héten valóban vissza is hívott:

- sajnosapozíciómegváltozottésazÖnnyelvtudásaehheznemelegendő.

HA-HA-HA.

Legalább legyünk már egy kicsit őszinték. Nem is beszélt velem egy fia szót sem angolul, akkor meg miről is habrigál a nyelvtudásommal kapcsolatban? Na mindegy azért sejtettem, hogy ez lesz.

Közben az idő telik-múlik, lejár az állambácsi 3 hónapos (12 év munka után) kegyelemkenyere, most már egy kanyi vas sem jön. Illetve igen.

Menj el az önkormányzatba, ahol, kuncsoroghatsz valami minimális kis pénz, cserébe ők bármikor beoszthatnak szociális, vagy közmunkára (nem baj, de legalább valami kis pénz csepeg érte és közben meg ugye ÚGYIS TALÁLOK MUNKÁT).

Nem voltam rest, elmentem. Egyszer - kétszer - háromszor. Nem mintha nem lennék képes kitölteni egy ilyen papírt, de ahogy egy félmosollyal és száj elé kapott kézzel az ügyintéző hölgy megjegyezte a szociális irodában: - ez egy hülye nyomtatvány!

Várakozás, majd hiánypótlás újabb várakozás és a LEVÉL (bocsánat határozat) megszületett. ELUTASÍTVA, merthogy több a jövedelmünk, mint, az öregségi nyugdíjminimumX%-ának köbgyökének négyzete, ahol az egy egységre vetített jövedelem négyzete....(hottentotta rizsa). Szóval nem adnak egy vasat se, mert olyan jól élünk. Na ba.....

Közben legalább már úgy tűnik az álláspiac beindulni látszik. Persze. Beindul (a szakadékba:-(), csak nem nekem. Olvasok, keresek, böngészek, küldök (jó esetben naponta 4-5-6 helyre is, rossz esetben SEMMI), de meg se mozdul semmi.

Itt következik az újabb fordulat.

Bármi csak munka legyen:

Megnézel minden(!) munkát. 3 műszakos, betanított, árufeltöltő stb. És újból szembesülsz azzal, ami már ott motoszkál a kisagyadban egy ideje. Nem kellesz senkinek se! Csomagolói álláshoz OKJ-s (mi vaaan?) tanfolyam (vizsga) kell, takarítani csak megváltozott munkaképességű kell, túlképzett vagy, barna, sárga, fehér, fekete, kékszemű, alacsony, magas, kövér, sovány vagy. Nincs szinte semmi, de nem adhatod fel tovább keresel és küldessz és REMÉNYKEDSZ.

P.S. I.: Mindez csak azért, mert mert a Unortodoxiában a gazdaságpolitika sikeres, és egymillió új munkahely van:-(

és mert 9 hónappal ezelőtt az akkori főnököd íly módon fejezte ki irányodban határozott ellenszenvét(gyerekek, család, hitel, stb nem számít)!

P.S. II: persze közben a volt munkahelyem is megszűnt, kollégáim is elmentek a cégtől, az osztály ahol dolgoztam áldásos vezetői munka hatására szétesett. És a kapitány? Köszöni jól van él és virul, állítólag a süllyedő hajót is elhagyta már!.

Én pedig itt kínlódok és csak reménykedek, hogy lesz valamikor egy akármilyen állásom!

..és tudod 20 lájkot kapott ez a kép

avagy egy "szegény" apa panaszai

Ilyen, és ehhez hasonló mondatok röpködnek a fejem körül már két napja, ugyanis Fóci bölcsibe jár. Sajna. Nem vették fel az oviba, mert állítólag idén csak 3 éveseket vesznek fel és őket is csak szeptembertől:-(
Szóval most az én okos ügyes lányom (nem vagyok elfogult ÁÁÁ) egy csomó "nyálcsorgató" 1 éves gyerek között lesz egy egész évet.
Mivel éppen bazira ráérek, ezért énnekem jutott az a megtiszteltetés, hogy beszoktassam. Hát elég fura nem mondom.

Két bölcsis néni - hivatalosan kisdedgondozó a nevük, de ez olyan hülyén hangzik, mintha állatkerti kisállatgondozó lenne, a gyerekek, meg kisállatok - van egy fiatalabb (olyan 30+) és egy idősebb (olyan 40+). Az idősebbik elég laza, közvetlen, a fiatalabb egy kicsit „kockafejű”, amolyan precízke típus. Gondoltuk, hogy mivel már két és fél éves Fóci, ezért könnyebben megy majd a beszoktatás, lazábbak lesznek a bölcsis nénik, nem úgy kezelik, mint egy kicsi 1, 1 ½ évest.

Ezzel szemben már első nap kikaptunk, mert a megbeszélt 10 óra helyett már ¾ 10-kor ott voltunk. Gondoltam semmi gond, bemegyünk és elkezdődik a buli, de nem. A fiatalabb bölcsisnéni közölte, hogy korán jöttünk és majd 10kor jöjjünk vissza.

MIVAAAAAAN? Mi ez egy bölcsi kisgyerekeknek, vagy a Precíziós Gépgyár? Mondom mindegy, akkor megyünk egy kört - bár ezt a Fócinak elég nehéz volt elmagyarázni, mert baromi lelkesen jött, hogy megyünk „bőcsibe”J Miután 10 óra nulla nullakor ismét megjelentünk, ért az újabb meglepetés. Azt mondja a „kisdedgondozó néni”:

– majd úgy lesz apuka, hogy a héten még Ön foglalkozik a gyerekkel és majd csak péntek táján kezdünk vele mi több időt tölteni.

Ez szép, gondoltam, így időtlen időkig fog tartani a beszoktatás, másrészt pedig akkor ők minek vannak? Dísznek? Így soha nem fogja őket megszokni. Na mindegy.

Eljátszottam vele, mintha a játszótéren lenne – figyeltem rá, ha baj volt odamentem – de nem ültem a szoknyáján, minek? Egész délutánokat van lent a játszótéren vagy 20 gyerekkel és jól elvan, már rég nem kell 10 centiről őrizni.

Este, illetve hazafelé kitaláltam, nem baj, majd holnap a másik gondozónéni felé (a lazábbi) próbálom orientálni a gyereket, hátha ez majd gyorsít a folyamaton. Gondoltam én naívanJ.

Másnap megint az előző napi játékot játszottuk – én figyeltem a Fócimacira – bölcsisnénik meg a homokozó mellett beszélgettek. Azzal a különbséggel, hogy fél órával korábban kellett menni, mert a „doktorbácsi” megvizsgálta.

Ismétcsak meglepetés ért. Gondoltam megint 11-ig tart a buli, erre fél11 után közölte „precíznéni”, hogy már menni kell haza, mert be kell tartani, hogy az elején csak 1 órát marad a gyerek. Könyörgöm, ennél a játszótéren is többet van, és már majdnem ovis, minek ez az egész cirkusz?

Már tudtam, hosszú lesz ez a bölcsi dologL Mindegy, valahogy csak kihúzom azt a szerintük 4 hetet(! meg fogok bolondulni ez alatt az idő alatt).

Erre tegnap ért a meglepetés, mert azzal kezdtünk, hogy most még egy kicsit legyek itt a gyerekkel, majd köszönjek el tőle, és üljek be a benti váróba, és majd csak ebédnél szól nekem. Nocak, nocak. Rájöttek, hogy ez nem egy bábi, hanem egy oviérett gyerek? Úgy tűnik ez volt a meglepetések napja. Olyan fél óra múlva jön a „hadmérnök-asszony” és őszinte meglepetéssel az arcán közli, hogy milyen jól eljátszik a többiekkel a Kismackó, milyen ügyesen mos egyedül kezet, és, hogy akkor legyen az, hogy én nem megyek be az ebédhez, hanem majd utána megvárom az előtérben. Hurrá, gondoltam haladunkJ

Márcsak egy nagy gondom van.  – tudom, tudom, nekem folyton bajom van valamivel (mindennel) –

A többi beszoktató szülő. Egy csomó anyuka ül mellettem, akik a szülés, gyereknevelés, stb. kérdéseket beszélik meg:

- megmondtam a gyereknek kész nincs pelus, mert így nem mész bölcsibe!

- és hány éves?

- most múlt 20 hónapos)

és persze mindannyian nagyon okosak.

MEGŐRÜLÖK!!!!!

Remélem holnap már nem kell itt ülnöm és elmehetek. Jó hogy hoztam gépet és van telefon nálam (ugyan kéne egy füles is), de lenne mit csinálnom, ügyintézni, tanulni, melót keresni.

Elvették Lance a "Főnök" Armstrong 7 győzelmét :(

Lance Armstrongról és a doppingbotrányáról

Úgy gondolom Armstrongnak igaza volt, hogy nem kívánja magát kitenni tovább ennek a herce-hurcának, amit doppingeljárásnak neveznek. Ez nem az ez pusztán boszorkányüldözés. Nem lesz ettől ő kevesebb. Bizonyította, hogy nagyszerű biciklis, alapítványa révén sok ezer rákos betegnek adott reményt az élethez, a betegség legyőzéséhez. Megtanított embereket küzdeni. Hány hasonló helyzetben levő „sportceleb” (húderanda szó!) tette ezt meg? Nem sokat tudnék mondani….

A doppingról: a mondás szerint kétfajta bringás van, aki doppingol és megbukik és aki nem bukik meg. Tehát mindenki doppingol. Ezt már jó pár évtizeddel ezelött megmondta Eddy „Kannibál” Merckx, hogy „szódavizzel nem megy”. Másrészt nemcsak a profi biciklisek doppingolnak, ez már a Fuentes-féle doppingbotrány kapcsán (2008) kiderült, amikor a fent nevezett doktort kihallgatták és neveket kérdeztek tőle, erre ő csak annyit kérdezett vissza, hogy csak a biciklisek nevei kellenek, vagy esetleg a friss európa és világajnok spanyol fociválogatottból és más sportágakból is mondjon-e neveket? A válasz az volt, hogy csak a biciklisek kellenek. Szóval azt senki ne gondolja, hogy csak a biciklisták doppingolnak folyton a többiek meg tiszták mint a frissen hullott hó.

Armstrongról: A „Főnök” lehet, hogy doppingolt, de(!) ugye egyrészt mindenki más is másrészt, meg ha nem tette volna (és mindenki más is tiszta lett volna) nagy valószínűséggel akkor is nyert volna 7x, mert ő nem egy amatőr aki csak „jól reggelizett”. Velem akármennyi EPO-t vagy bármi mást etetnének a sarokig nem tudnék úgy menni mint ő. Egyszerűen kiemelkedett az akkori mezőnyből   ennyivel. Erősebb volt, tudatosabban és nagyon profin használta a csapatát a célja elérésére.

Az ellene vallókról: Mindig is egy ellentmondásos figura volt a bicikliben, sokan nem szerették. A franciák (mert elrontotta a nagy nemzeti játékukat a Tour-t), a sajtó (mert soha nem volt egy „médiabohóc), és a volt csapattársai (tisztelet a kivételnek). Ebből adódóan sok bringás irigykedett és fújt rá. Az ellene vallók egy dolgot felejtettek el, hogy ha Lance nem lett volna (és nem az lett volna aki) akkor belőlük soha semmi nem lett volna. Nemhogy a profi bicikli egyik legjobb csapatában alapemberek (persze nem primadonnák, de ugye nem lehet mindenkiből primadonna, zongoracipelők is kellenek egy csapatba, és a jó zongoracipelő nagy érték ám!). Másrészt miért most és miért így? Annyi év után most ébredt fel a lelkiismeretük, vagy most jutott eszükbe, hogy jéééé a „Főnök” éveken át szedett ezt azt csalt vele és minket is rávett? Nem hinném…

Egyszerűen csak  most jutott el ez az egész dolog arra a szintre, hogy olyan komoly erők álltak a dolog mögé, hogy jobb volt beszállni és vallani, mint kimaradni…

Az eljárásról: Egyrészt az Amarikai Doppingellenes ügynökség önmaga nem vehet el címet, ezt csak a címet kiosztó UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) teheti meg. Ez az egész ügy nem Armstrongról szól, hanem ennél valami sokkal nagyobb és komolyabb hatalmi, sportpolitikai, pénzügyi harcról. Nem véletlen az sem, hogy a profi focisták , NBA, NFL, NHL, alig-alig buknak meg doppinggal. Nagyobb pénz van a dologban, ha ott bukó van sokkal nagyobb anyagi „érdek sérül”.

Másrészt ha az USADA tovább követi az ügy során folytatott logikáját, akkor nemcsak Armstrong a bűnös, hanem az egész UCI is, és ha ez így lenne annak beláthatatlan következményei lennének és nemcsak a biciklisportra nézve.

Ki kapja meg az elvett trikókat?:

-          Ullrich (2000, 2001, 2003), akit örökre eltiltottak és megfosztották őt 2005 utáni eredményeitől szintén doppingvétség miatt?

-          Basso (2005), akit két évre tiltottak el szintén dopping miatt?

-          Joseba Beloki (2002) Contadorral együtt bukott le a nevezetes „romlott hús” ügyben

-          Klöden (az öreg hűséges, aki az egykori csapattársai közül szinte egyetlenként nem vallott Armstrongra; 2004), akit 2006-ban értek dopping vádak

-          Zülle (1999) az egész „Festina botrány” kirobbantója, EPO használat miatt nemcsak őt, de az egész csapatát a Festinát kizárták a Tour-ról

Akkor ki is tiszta itt? Vagy kapja meg az éppen aktuális év harmadik, negyedik, ötödik, stb. helyezettje? Esetleg visszamenőleg az elmúlt 100 évre vizsgáljuk meg a győztesek mintáit? Coppi-ét, Merckx-ét, Indurain-ét, Hinault-ét, Anquetil-ét? Hülyeség!!! Nemcsak a bicikli poharába kéne dopping ügyben tiszta vizet önteni, hanem minden sportéba. Nem a sportolók, edzők, csapatvezetők, stb a hibásak, hanem a profi sport. Igen a profizmus, mert ebben a műfajban mindent a pénz a szponzorok, a nagyhatalmú csapattulajdonosok mozgatnak.

A konklúzió? Nehéz megmondani, hogy ez az ügy még hova fog fejlődni. Legrosszabb esetben magával ránthatja az egész kerékpársportot is.

Mindennek ellenére Armstrong a szememben sem emberileg, sem pedig sportemberként nem lett kevesebb. Nagy formátumú versenyző, aki 7-szer tudta zsinórban megnyerni a világ egyik legnagyobb kerékpáros körversenyét, hihetetlen küzdő, aki legyőzte a testét megtámadó rákot, és hatalmas karitatív személyiség, aki alapítványán a Livestrong-on keresztül több ezer embernek adott hitet és remény a rák elleni harcban. Megtanította harcolni ezeket az embereket a betegség ellen és megtanította miként lehet azt legyőzni.