"Az igazi kereskedő"

A múlt héten szükséghelyzet állt elő. Manónak nincs átmeneti kabátja :(.

Az egyszeri ember ilyenkor mit csinál, hova megy? Hát a TURKÁLÓba.

Nosza mi is felkerekedtünk mind a négyen egy szép napos szombat délelőtt, hogy elmegyünk vadászni. Van errefelé egy elég jó és olcsó turkáló, amit egy régi moziból alakítottak ki. Alapvetően nincs sok baj vele, csak annyi, hogy például hétvégente este diszkóként üzemel. Tehát a térbe, hogy úgy mondjam belediffundál szagilag a kocsmaszag. Ami lássuk be egy ruházati bolt esetében nem túl előnyös.

Nade, ha nincs ló jó lesz a szamár elv alapján - nem volt "kedvünk" 6-8ezer forintot adni egy új kabátért - nekünk ez jutott.

Már félútnál Micikó kijelentette, hogy: - Apa vegyél fel!

Tehát innentől a nyakamba cipeltem ezt a mozgékony 17 kilót.

Belépünk a züzletbe - Micikó még mindig a nyakamban, nem lehet letenni, mert rögtön kiborul - rámrivall kedvesen egy eladó, hogy aszongya:

- Nem látja, hogy leveri, és ha leesik akkor ki kell fizetni ám! A gyereket meg így nem lehet behozni!

Hirtelen nem mondtam semmit, mert első mérgemben tuti leordítom a fejét.

Közben meglett a kabát, szép is jó is, csinos is és csak 1500 píz.

Meggyünk fizetni, a pénztárnál a hölgy közli 500 lesz, pedig rajta a cetli és nem is acciós.

HA-HA-HA

Még véletlenül sem szóltunk, hogy ez nem annyi, ennyit megérdemelnek ilyen vevőcsalogató hozzáállás után.

Igazán persze nem ez az ezer forintos vicc most a téma, hanem a kereskedői hozzáállás. Nem is tudom, hogy az ilyen emberek hol élnek? Azt gondolják, hogy akárhogy beszélhetek a vevővel, az akkoris fog vásárolni?

Sajnos a többség igen.

Mi azonban elhatároztuk, már jó régen, hogy ha egy üzletben a lézengő eladók dacára sem foglalkozik velünk senki, vagy "nem túl udvariasan" érdeklőlik szándékaink felől, akkor feltűnően távozunk és többet oda nem megyünk.

Példa az egyik cukrászda.

Tavaly előtt nyáron csavarogva késztetést éreztünk egy hűsítő cukrászipari termék elfogyasztására. Bementünk hát az első helyre. Ajtó kinyit, babakocsi betol, vendégjelző bip-bip, ajtó becsuk. Bent 3 darab eladó mélyen gondjaiba mélyedve pletykál. Nézzük a fagyikat, hangosan megtárgyaljuk, mit és mennyit, stb. Egy fikarcnyi érdeklődés sem irányunkba a személyzet felől.

Mondom Manónak jó hangosan, hogy: 

- most elszámolok 10ig és ha nem jön ide senki, akkor megyünk és nem jövünk "ERRE A SZAR HELYRE TÖBBET".

1,2,3...10

- Viszont látásra

Erre az egyik eladó:

- Akkor nem kérnek semmit?

- Itt? Mi? Ja, semmit.

A hölgy megrántotta elegánsan a vállát és visszaállt pletykálni.

A boltok eladói, arra vajon nem gondolnak, hogy ha így, vagy éppen sehogy nem beszélnek a tisztelt vevővel (legyen az bármilyen viselkedésű, korú, stb), akkor az bizony nem fog vásárolni, és ha nem vásárol, nincs forgalma az üzletnek. Tönkremegy, ő munkanélküli lesz, ha alkalmazott, akkor szarik rá, mert a főnöké a bolt. Ha főnök akkor csak szimplán tönkremegy.

És nekiáll szidni a szuper-hipermarketeket, a kínaiakat, mert miattuk ment tönkre.

Nem. Azért lett munkanélküli/ment tönkre, mert nem tud, vagy akar "vevő centrikus" lenni. Érdekes módon a "kínai" boltok 90%ában, ahol eddig jártam az alkalmazottak (akár ázsiai, akár helyi erő), akár a tulaj, maximálisan kedves és szolgálatkész volt. Hát ezért maradnak meg az ilyen üzletek könnyebben.

Lehet őket szidni, hogy ilyenek, meg olyanok, de egy biztos a kereskedéshez, a vevővel való bánásmódhoz értenek.

Talán ezt kéne megtanulni tőlük és akkor a helyi boltok is versenyképesek tudnának lenni.

Ha valakit érdekel a két kedves bolt címe, akkor a címek a "szerkesztőségben" elkérhetőek.